8 Hónapos Baba – Hozzátáplálási kérdések

Eddig nagyon jól haladtunk Alízzal a hozzátáplálás terén, mindenféle netes weaning szakirodalmat olvasgatok, angolul és magyarul is, de valahogy nem sikerült még olyan weboldalt, blogot, stb. találni, ahol megbízhatóan jól összeállított, tápanyagban kiegyensúlyozott heti, vagy inkább havi étrend lenne a babáknak babahónapra lebontva. Igaz, nálunk kicsit nehezíti a helyzetet, hogy a baba ekcémája miatt egyelőre nem merek se sajtot, se joghurtot, se tojást adni (de tehéntej alapú tápot kap, már 4 hetes kora óta kiegészítésképpen az anyatej mellé – szóval itt némi önellentmondásban vagyunk).

6-7. hónap

A 6-7. hónap nagyon klassz volt, Alíz baba gyakorlatilag mindent megevett, szó szerint, ami elé került kaja címén, még az ízében-színében legkevésbé sem tetszetős lencsekeverékemet is (brrr barnás trutyi). Kezdtük a klasszikus almapürével, körtepürével, szétnyomott banánnal. Csúsztak. Jöttek a narancsszínű kaják: sütőtök (isteni butternut squash), batáta – édeskrumpli, sárgarépa, és ezek mixei. Mind siker. Volt ultrazöld diszkószínű zöldborsópüré (házikészítésű baba csirkehúsleves levével higítva). Eltűnt a tányérról. Merészen és kicsit korábban az ajánlottnál a 6. és 7. hónap között még brokkolipüré is volt. Sőt pici karfiolos mixek (a karfiol nem remekelt túlzottan). És persze a vas miatt lencsepüré is sima főtt krumplival. Jól evett.

Pici kiigazítás: Alíz mindent jól evett, lelkesen, de kevésbé jól emésztett: amolyan babásan őszinte, nagy és látványos pocakműködésbe is kezdett, elrévedezett, aztán ráncolta a szemöldökét, aztán nyomott, és nyomott, stb. –  napi több hardcore pelust cseréltünk, apró, felnőttesnek tűnő kompakt potyadékokkal – az emésztés könnyítésére aztán olívaolajat használtunk, és ez vsz. segített is neki, de attól még az új kaják emésztése nappal és éjjel is kihívást jelent szegénykémnek.

Azt hiszem számomra a babám bélműködése az intimitás új mélységét hozta meg. Valahogy az eddigi tejes-tápos peluscserék könnyedebbek voltak, de látni a babám dolgozni az ‘ügyön’, sőt érezni, hogy rajtam hasal és az én hasamon nyomja a hasát … miközben nyugodt csendes hangon bíztatom, hogy nyomjad, azaaaz, ügyes vagy… egy újabb réteg civilizációs fal van ledőlőben dőlt le.

8. hónap

Na de vissza a lényeghez – most itt vagyunk, lassan a 8. hónap küszöbén (6 nappal a hóforduló előtt). A nagykönyvek szerint most kéne darabos felé tolni a püréket: megtörtént, gyümölcsben jól reagált rá Dudu, de zöldségekben kevésbé. Szintén itt az ideje a húsos babakajáknak: volt már csirkemell (nem igazán jött be), lazac (bejött) és ma, feb 25-én először darált marhahús is (nem igazán jött be – de tegyük hozzá, hogy nem pürésítettem, csak hagytam darált formájában és szétnyomkodtam a krumplit-répát).

Napi háromszor legalább ‘más’ kaját kap. Reggelire 70ml táppal kevert babakását vagy zabkását. Tízóraira gyümölcskeveréket (alma-körte-banán, mivel a többi gyümi elég semmilyen ízű most februárban). Ebédre darabosabb zöldségpürét most már hússal keverve. Ha nem fogy el ebédre, akkor még délután bepróbálkozom vele mégegyszer (volt, hogy elfogyott). Ez idáig olyan jól hangzott, és magabiztos voltam, hogy jól teszem a dolgom. De kb. 1 hete azon parázok jár az agyam (maradéka), hogy

  • Mennyire harmonikus az étrendje? Kap-e a baba elég kaját, kap-e elég tápanyagot, vitamint, vasat, stb. 4 napot szünetekkel bevezettük a zöldségeket, gyümölcsöket. De hogyan keverjem a mixeket, hogy a különféle vitaminok, tápanyagok, rostok ideális keverékben legyenek? És egymást követő napokon mi legyen? Hányszor adhatok-adjak répát, krumplit, borsót, stb. stb. Ráadásul 8 hónapos korára már elfogytak a vastartalékok (vagy valami ilyesmit mond a szakir.) és naponta minden főkajában kéne legyen elég fehérje (meg vas? kalcium? meg D vitamin? – ami itt Angliában nincs felírva, és nem is kapható puszta D vitaminként csak keverékben, ha jól tudom) – vagyis fehérje miatt vagy hüvelyesek, vagy husi. Mi van ha még 2-6 hétig nem kell neki a husi, és esetleg a hüvelyesek sem? Addig adjunk több tápot, amiben van vas??? De akkor meg nem eszik rendesen, mert jóllakik a táptól. Vagy adjunk vitaminkiegészítőt? Őrület izgalmas ez az anyukázás, being an anyuka.
  • Mennyi húst adjak neki? Mennyi gramm kerüljön egy adagba? Jó-jó, csirke, és a 7. hónaptól jöhet az alig zsíros borjú, bárány is, de mennyi az annyi? Egy krumplihoz és egy répához mennyi husit keverjek? 1oog? 5og? 2og?
  • Mekkora, hány ml – gramm egy ideális reggeli, ebéd és vacsora adag? 100ml-s tégely, vagy 70ml vagy 130ml? Elég változó, hogy mennyi fogy egy-egy alkalommal. A ‘csak zöldséges pürék’-ből simán lenyom néha kb. 130ml-nyi megaadagokat (Attus bevarázsolja Duduba). Stop. Most a baba a húsosabb keverékekből alig-alig eszik, talán 35ml ha fogy. :( És van, hogy csak zöldségmix van terítéken, ami már korábban szerepelt a menün nagy sikerrel és elánnal, de hirtelen nincs hozzá kedve, az érdektelenül bekanalazott mennyiséggel betlizni sem lehetne a konyhán. Nem nem a foga jön, és – ha minden igaz – nem beteg… Viszont hamar elfárad, szerintem többet alszik nyűgös. Ez a mániám. Hogy sokat nyűglődik, álmoskás. A cool mummy énem azt mondja, hogy ne essek túlzásokba, rendesen pörög a gyerek, aztán leereszt, 1-1.5 órát fent van, figyel, nyomul, stb. De az aggódos anyuka énem (aki magyar, és nem cool) azt súgja, hogy akkor 4 hét után miért nem kúszik már mint a villám, miért olyan takarékos a nagymozgásokban? Miért dörgöli egy óra után a szemét, hogy aludna? És miért…?
  • Mi van a köztes szoptatásokkal? Igen, napközben cicin alszik el, most is – fogalmam sincs mennyi anyatejet iszik egy nap. Hajnalban valószínűleg jó sokat (bal és jobb kb. 12o-15oml lehet), napközben passz (együtt a kettő egy nappali műszakban kb. 7oml, estére 5oml). Pedig volt idő, hogy egész nap fejtem, és lefejve kapta meg a szervezetemből kirimánkodott tejet, és volt is akkori tudásom, hogy a nap különböző szakaszaiban mennyi anyatejet állíthatok elő. De most, hogy már nem fejek, fogalmam sincs. Valahol 300-450ml között lehet talán (asszem a csúcs olyan 500-600ml lehetett, de gondolom, most a hozzátáplálással kevesebb). Állítólag egyéves korukra a gyerekek kb. 6ooml tejen vannak el naponta. Szerintem mi most ennyinél tarthatunk. Mennyi ml további kaja ajánlott emellé, 3x1ooml? 3x15oml? Vagy több? Jó, persze, nyilván gyerektől is függ, sőt a gyerektől függ, de mennyi az ‘ipari’ átlag?
  • Mi van a maradék tápos kiegészítéssel? Ez korábban a csak tejes korszakban napi kb. 350-500ml között mozgott és így az össztejfogyasztás napi 750-1000ml között mozoghatott. De most többet mozog a baba. Reggel nagynehezen átálltunk egy babarizses kanalazós reggelire a cucliról. 7.5 hónapos kora óta Heinz barackos zabkását is kap (úgy néz ki, hogy nem gluténérzékeny!!! Jajdejólenne!)
  • Mi van az eseti majszolásokkal Na jó, ez utóbbi még sehol sincs, szóval igazából nem kérdés. A babakekszet – almás puffasztott rizs – néha nyalogatja, de alig tűnik el valami a szájában, inkább az ABC játszószőnyegen landol. Volt már finger food címén párolt zöldbab, körte, banán. Nem kis csatér lett. :) Nagyon lelkes lenne, ha nem csúszkálna ki állandóan minden darabka a kezéből. A legkedvesebb finger food kajája inkább játék mint étel: salátalevél. :D Iszonyú aranyos ahogy küzd a levél fraktállal.

Egyelőre ezeket találtam még:

Babakonyha – receptek 8-12 hónapos babáknak, tápanyagértékekkel feltüntetve.

Húsadagok babaételekben – receptek általában 4og-os húsadagokkal

Itt egy angol nyelvű babamama fórumon szintén a 8 hónapos babák napi adagja miatt aggódnak a mamák – érdekes, hogy mennyire hasonlóan alakul nálunk is az evések időpontja. nálunk még mindig kell az éjszakai és hajnali szopi (általában este 1o-11 és hajnali 3-4 óra), ami ellen még mindig nem tiltakozom, sőt így könnyebb is a száraz ekcémás bőrét hidratálva tartani. De közben aggódom, hogy eleget alszik-e így, megszakítva.
6:30am/7am – milk – breastfeed
8am – breakfast – ready brek or weetabix with mashed banana
10:30am – maybe a rice cake if she is snacky
11:30am – lunch – either chicken with veg, or beef hotpot, i.e. something with protein and and then followed by a yoghurt
2:30pm – milk – breastfeed
4:30 / 5:00pm – tea – usually light, i.e veg, and some fruit
6:30pm – milk – breastfeed

About these ads

Hozzászólás

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

You are commenting using your Twitter account. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

You are commenting using your Facebook account. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

You are commenting using your Google+ account. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s