37. hét – kétely, kiskád és magán GBS

Ez a 37. hét vége, ill. hétvége, vasárnap hajnal. Elméletben 15 nap (segítség, 15 nap!!!) van hátra a szülésig, de néhány statisztika szerint a mamák kb. 4-5% szül a kiírt napon. Úgyhogy megünnepeltem a hátralevő pocak időt, vettem egy zero alkohol Cobra márkájú sört és nagyszerűen elfogyasztottam a koranyári meleg estében. Ilyen tökéletes pocakkal kell sörözni. :)

Bedobással

Pötyke könyököl, térdel, rendesen boxol minden nagyobb kajálás környékén – ha netán nem tudnám, hogy most már ebédidő van, akkor a hasamban jelez. Meg persze keresi a maradék helyét a pocakomban. Sok hely szerintem már nincs, de úgy néz ki, hogy még mindig nő a strandlabda itt elöl. Meddig??? Már így is úgy néz ki, hogy elég a futópályán a finis előtt fél méterrel megállnom, és bármelyik futószámban behúzott hassal győzök (jó, futás nélkül). Futópályán kívül meg a hasam már rég felderít egy új utcát mire én befordulok.

Nagy fenekű lányok

Pötyibaba kedvenc helye a jobb oldali rész, valahogy ide lakta be magát, cserébe viszont a hasam közepén pucsít óriásakat – néha jó tenyérnyi kemény, gömbölyű részt tudunk kitapogatni, úgyhogy ha a feje továbbra is lent van (ahogy  állítólag), és a feje után a nyaka jön, aztán meg a háta, akkor kizárt, hogy a nagy lapos tenyérnyi rész már a háta legyen. Akkor bizony a nagy lapos csontos rész (a köldököm mögött) kizárásos alapon a babapopsi. Ami úgy látszik, nem kicsi. Bátran mondhatjuk, hogy az anyjára ütött, és már egész kicsi korától.

Lou beteg

Sajnos a szombati szülőfelkészítőnk, az utolsó óra elmaradt, mivel az NCT (National Childbirth Trust) trénerünk, Lou, aki nő (Louise) vesekővel kórházba került. A Facebook bejegyzéséből tudtuk meg, hogy veseköve van, mivel az NCT koordinátor csak annyit mondott, hogy Lou kórházban van (utálom, ha a képzeletemre bízzák, hogy vki miért került kórházba).

Vesekő vs. Szülés

Gondoltam, hát jó, vesekő az elég gyakori, (rutinműtét, ha valakiből nem rázzák ki a macskaköves utcák) akkor annyira nagy baja hálistennek nincs, stb. de meglepő módon Lou Facebookos bejegyzéséből és más anyukák hozzászólásából kiderül, hogy a vesekő fájdalmasabb, mint a szülés. Nem tudtam eldönteni, hogy ez most jó hír, vagy sem. A szülésről azt képzelem, hogy nagyon fog fájni, ahogy eddig még semmi sem – persze sok mindennel nem tudom összehasonlítani, hacsak nem a bokaszalag szakadással meg a havi görcsökkel. Rövid tanakodás után úgy döntök, hogy vesekövem még lehet, ezért nem hangzik túl bíztatón egy vesekő kontra szülés összehasonlítás így 2-4 héttel az első szülés előtt. (Másrészt meg én most a szülésre készülök, ezért úgy döntök, hogy a szülés – valójában – biztosan sokkal fájdalmasabb, csak az anyukák már elfelejtették, hogy akkor az is nagyon fájt). Valami felmentést kell kapjak, ha üvöltök majd mint a sakál és szitkozódom mint a falu Böskéje (némi megkönnyebbülésemre, az angolok nem értik majd az obszcenitásokat).

Vasárnap hajnal

3-5 naponta felébredek hajnali 3 felé és azt veszem észre, hogy nemcsak a szokásos éjjeli pisimenet van, hanem megállás nélkül pörög az agyam a “maradék” tennivalókon, final countdown. Fél-egy óra hiábavaló hánykolódás után kikecmergek az ágyból és megeszem az óriás reggelim (ez az utóbbi 5 hétben slágerszerűen fél liter tej és bele mindenféle Nestlé meg Kellogs gabonapehely, szárított gyümölcs – minden nap, nem is értem, hogy találom még mindig elképzelhetetlenül finomnak). Meg iszom vagy egy liter vizet. Kb. 15 nap. Atyavilág, már csak 15 nap és itt leszünk egy magatehetetlen gyönyörű, pici ráncos kis macskabékával… Megvakarom a hasam és jó nagyot sóhajtok. Relax. Attacs alszik. Mások is túlestek rajta (minden anyuka barátnőmnek ezúton is köszönöm ezt a ténybeli megerősítést, anyunak is).

Túlhordani vagy nem túlhordani

That is the question. Csak ezt Hamlet nem tudta. Eddig én sem. Sejtem, hogy az anyai agyamban sok dől el (a sok összeolvasott szakirodalomból rémlik, hogy a szüléshez a hormonális változást az anya agya indítja). Naponta kb. százszor átvillan az agyamon, hogy meddig marad bent Pötyi, de valaki rögtön le is inti a kérdezősködőt, hogy most nagyon jól elvagyunk ezzel az óriás kenguruzsebbel, ne kérdezősködj már állandóan. Nincs sírás-rívás, fürdetés, szoptatás, repedt mellbimbó, alváshiány – a legtökéletesebb önkiszolgálót üzemeltetem a cambridge-i prérin.

Idáig olyan természetes volt, hogy nemsokára itt lesz velünk a Baba, Attacs óriási kezében, és az én tejes kebeltőgyeimen, de mostanában valami befészkelte magát a fejembe, hogy még nyugi, még nagyon jól vagyunk így, még csak maradjon minden négyszemközt. Valami vonakodás. És újabb aggály – nem fogom túlhordani? Mekkora lesz, ha túlhordom? És meddig kell még várni?

Aztán megint valaki leinti az egész fehér happy és fekete worry kórust, hogy lesz, ahogy lesz, és az úgy jó lesz. Már egy csomószor meghallgattuk a Don’t worry be happy c. számot – ezt tuti fel fogja ismerni Pötyke a születés után. Meg persze a Füles mackót és a Micimackót Attacs speciális átköltésében.

GBS

Angliában, szemben az USA-val vagy Magyarországgal, nincs rutin 35-37. heti GBS (group B streptococcus) szűrés. Rendeltünk egyet magánúton, mivel az NHS nem fedezi, kb. 35 font. A group B streptococcus-ról a többi anyukának a felkészítőn halvány gőze sem volt, a helyi védőnők, háziorvosok még tájékoztatás szintjén sem beszélnek róla. Érdekes, hogy az ember azt gondolná, hogy ma már az egészségügy is globalizáltabb, uniformizáltabb, aztán mégsem. Lou még múlt héten a kérésemre elmondta a többieknek is, hogy miről van szó. Az ő GBS  érvelése felfogható az angol eü rendszer érveléseként: mivel ezek a coccusok csak úgy jönnek-mennek, és egy 37. heti szűrés negatív eredménye gyakorlatilag érvénytelen már a 38. héttől, ezért az angolok nem látják értelmét a GBS szűrögetésnek (plusz minek annyi antibiotikummal tölteni a mamákat, vagy esetleg allergizálni a babákat – ez a UK érvelés.) Nekem úgy nyugodtabb a terhesség, ha ezt a szűrést is megcsináljuk. Persze az marhára nem megnyugtató, hogy ezek a nyavalyás coccusok ilyen hebrencsek.

Kiskád

Ja igen, szombaton megvettük a kiskádat – összecsukható, félfekvő jellegű miniatűr kiskád, inkább Barbie nyugágynak néz ki. Állítólag nagyon jó lesz néhány hónapig, amíg a baba igazán pöttöm és csak elveszne egy egész műanyag kádban. Mármint babakádban. A tiédben.

Kicsit besokalltam a rózsaszín túltengéstől és kék színű kádat vettünk (Ken, Barbie helyett). Hihetetlen, hogy a legtöbb cucc kék vagy pink, a franc sem gondolta volna, hogy ilyen kevés szín tud lenni az üzletekben, ha babákról van szó. Szerintük ez fogy, a mamák szerint meg csak ez van a boltban.

Aaaah, hajnali aktívabb helyezkedés van, Pötyke jóllakottan fordul egyet. Vagy ki tudja mit csinál. Lehet, hogy épp egy matek sejtést igazol, csak az ultrahang nem mutatja ki. Vagy valami freskót készít kézzel-lábbal a hasam belső kupolájára.

Elővettem a legutolsó felvételünket – a 25. heti 4D ultrahangos fotót. Pisze orr, csucsori ajkak, szépen szundikáló kislány.

Nemsokára a kezünkben leszel?

Megint iszok egy fél liter vizet. Attacs az ágy szélén alszik – szegény, megszokta, hogy odébb van terelve. Nemhiába, egy ekkora pocakkal jobbra-balra fordulni terebélyes mozdulatsor. Apának marad az ágyszéle.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s