Kézujjas altatás

Mostanára már teljesen kialakult egy bevett altatási-önaltatási módszere Dudunak – ez a rugdalódzó kézelőjének a legyezgetése (jobb kézzel a bal kézelő söpörgetése, vagy ballal a jobbé, mindkettő jöhet).

Baba altatás - monyózzuk a kézelőt

Baba altatás - monyózzuk a kézelőt

Hmm, hát ez a kép most már fordítva marad…

Mivel napközben még mindig szopizva alszik el, ez elég látványos: ha nincs meg a kézelő, akkor még egy-két helyettesítő dolog játszhat, a most kúszáshoz használt ujjatlan zoknikesztyű, vagy leginkább az én nyitott plüss kardigánom cipzárfogainak a legyezése (fekve szoptatásnál ez ideálisan mancsközelbe lóg). A harmadik dolog, ami kézelő hiányában kezdődhet, az a saját csuklójának a vakarászása, vagyis az kizárt, hogy mindkét csuklója szabadon legyen (pláne, hogy most a kúszásban annyit súrlódik, forrósodik ott a kis bőre).

Tulajdonképpen a kardigán cipzárjának a birizgálásával kezdődött az altatós sztori (a korábbi altatósok mind szájtömésről szóltak), de nyugtalanított, hogy nagyon kelleni fogok éjjelre is, és emiatt nem fog tudni önállóan elaludni (legalább éjszaka-éjjel), és inkább így valahogy kikötöttünk együtt a kézelőnél.

Nyárra egyik altatós birizga sem túl ideális megoldás, de nálunk a szabadon hagyott bőr kérdése a babaekcéma miatt amúgy is fejtörést okoz (nem valószínű, hogy sokat lesz éjszaka rövidujjúban, ahogy most állunk)  –  majd valamit ki kell találnom, valami hártyavékony, bőrbarát, hipoallergén hosszúujjú kézelős felsőt (ilyeneket árusít a Dermasilk kifejezetten ekcémás betegeknek, persze baromi drágán).

Emlékszem annak idején böngészgettem valami alvásszakértő weboldalát és ott volt egy klasszik babasztori, hogy hirtelen az addig jól alvó baba nagyon rosszul aludt, és a szülők nem értették mi a baj. Elment hozzájuk alvásmegfigyelőbe a néni, és pont ez volt: a kézelő! (nyár volt és eltűnt a pirinyó altatós kézelője) Hát a nappali bealvásos szopik nélkül asszem én sem feltétlenül tudnám a nagy Dudu titkot.

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s