Rólunk

A blog Alízzal töltött napjainkat örökíti meg, amolyan babamama blog / babablog a családnak, barátoknak és persze nekünk.

Szereposztás – Családi Kör

  • Baba – Alíz, úgyismint Dudu, Töppeteg, Dondo, Alibaba, Párduc, stb. (no meg a szerelmetes mindenségem) (2010. július 3-án született a cambridge-i Rosie Hospital-ban azaz az Addenbrooke’s Kórházban).
  • Apuka – Attus, lelkes apuka és remek segítőtárs (no meg a szerelmem…)
  • Anyuka – Anna  – lelkes és kialvatlan anyuka, aki mindig 2 napot szeretne egybe sűríteni, és már nagyon nagyon vágyott rá, hogy anyuka lehessen. És ilyen csodát kapott az ölébe.

Hárman Cambridge-ben a legelőn

A blog elsősorban a családnak és barátoknak szól.

Hogy kerültünk Cambridge-be?

2010. márc 22-én költöztünk Budapestről Cambridge-be, mivel a férjem, Attila itt kapott olyan állást, amivel a területén el tud helyezkedni (bioinformatikus). Nagyon tetszik a kisváros, a sok zöld, a friss levegő, a rengeteg biciklis és a gyönyörű történelmi épületek.

Mielőtt a finisbe értünk a babával, munkám a webanalitika és weboldal optimalizálás volt. De most a babánkra fordul a figyelem. :)

2 responses to “Rólunk

  1. Kedves Anna!
    Cambridge után böngészve találtam rá a blogodra és nagyon megörültem neki!
    A férjem tegnap érkezett haza egy állásinterjúról, a Cambridge Consultants nevű cégnél járt. Most várjuk, hogy visszajelezzenek, széna-e vagy szalma. Próbálok utánajárni, hogy mibe kerül kint az élet, hogy tudunk lakást bérelni, mennyi az a fizetés, amiből ki tudunk jönni… és még számtalan kérdés. Ti, akik már végigjártátok ezt az utat, biztosan sok hasznos infóval rendelkeztek. Ha belefér az idődbe és nem jelent nagyon nagy gondot, akkor kérlek, hogy a legalapvetőbb tudnivalókban segíts nekünk!
    Tudom, hogy egy kisbaba mellett minden idő ki van számolva, ezért megértem azt is, ha nem érsz rá!
    Alíz gyönyörű, gratulálok hozzá!(Ezzel kellett volna kezdeni!:))
    Minden jót Nektek!
    Czine Andi

    • Kedves Andi,
      sok sikert Cambridge-ben, reméljük a megfelelő ‘abrak’ lesz a kimenetel. Lakásbérlet kapcsán annak idején ezt írtam: https://cambridgeanyu.wordpress.com/2010/05/17/lakast-berelni-cambridge-ben/
      Átlagosan szerintem egy pár 1600-2200 fontból tud kényelmesen de szerényen kijönni (rezsi, bérleti díj, napi 3x igényes kaja), ennek javarésze azon múlik, hogy mennyi megy el albérletre (45o-11oo font?) – vagyis nincs benne az autó (buszbérletet lehet kapni, és rengetegen biciklivel járnak), de benne van mondjuk havi 1 londoni vonatút oda vissza, egy mozi, havi 2-3 pubozás. Olcsó lakást, sőt házat a környékbeli falukban lehet bérelni, a mi lakbérünk 825 font most és belvárosi egyszobás lakás (ez átlagár a belvárosban, mi magunk bútoroztuk be a lakást), és – ha a babás költéseket, amazonos rendeléseket, ruha, cipő stb vásárlásokat kiveszem a büdzséből – kb. 2ooo font körül költhetünk havonta. De tudnánk jobban spórolni a kaján. Az ingatlanügynökség nagyon körülményes út, bár mi nem bántuk meg (szerencsénk is volt). A másik lehetőség lakásbérletre a gumtree apróhirdetési oldalon Cambridge flat to rent részében keresgetni, ahol közvetlenül a bérbeadótól – általában referencia nélkül – lehet bérelni.
      Üdv: Anna

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Google+ kép

Hozzászólhat a Google+ felhasználói fiók használatával. Kilépés / Módosítás )

Kapcsolódás: %s